Kicsoda Jézus

 

Milyen hatással volt Jézus élete a világra?

Senki más nem változtatta meg úgy a világot, ahogy Jézus. Senki.

A történelem folyamán Jézus olyan hatással volt az emberekre, amit rajta kívül senki sem tudott felülmúlni. Egyetlen nagy vezető sem volt képes annyi pozitív változást véghezvinni a követőiben, mint Jézus. Azok az emberek, akik találkoznak a feltámadt Krisztussal, teljesen átformálódnak. Az életszemléletük örökre átváltozik. Hitükhöz hűen nem haboznak szembenézni a nehézségekkel, üldöztetéssel, sőt még a halállal sem. Sokan mások szolgálatának szentelik életüket, háttérbe szorítva saját vágyaikat és szükségleteiket.

Keresztyének az első században

Jézus keresztrefeszítését követően a tanítványok elkeseredtek. Elhagyták Jézust a Gecsemáné kertben, hogy mentsék a saját életüket. Miután azonban találkoztak a feltámadt Krisztussal, életük teljesen megváltozott. Készek voltak akár életüket áldozni azért, hogy elvigyék Jézus történetét szerte a világba. Sokukat megkínozták és megölték, mert az hirdették, hogy Jézus él.

A kételkedők és az ellenfelek szintén átformálódtak. Jézus egyik öccse, Jakab, nem gondolta, hogy Jézus különleges lett volna, de miután feltámadott bátyja megjelent neki, Jakab nemcsak hogy elhitte, hogy Jézus Úr, hanem az egyik jeruzsálemi gyülekezet vezetője is lett, majd Kr. u. 62-ben mártírhalált halt.

Tarzuszi Pál a korai keresztyének egyik legfőbb üldözője volt. Embereket hurcolt börtönbe, s amikor azok nem tagadták meg hitüket, a kivégzésüket követelte. A feltámadt Krisztussal való drámai találkozás hatására a damaszkuszi úton azonban Saulból, a keresztyénség ellenségéből, Pál, a keresztyénség fő terjesztője lett. Otthagyta befolyásos pozícióját a zsidók között, azért, hogy utazó misszionárius legyen. Embertpróbáló szenvedéseken ment keresztül, hogy Krisztus szeretetét megoszthassa a Római Birodalomban.

Egy római helytartó, Plinius Secundus szerint (Levelek X. 96), a keresztyének olyan emberek, akik mindenek felett az igazságra törekednek, bármilyen árat is követel tőlük. Habár azt a parancsot kapta, hogy kínozza meg és végeztesse ki őket, amiért nem átkozzák meg Jézust, határozottságukat és eltökéltségüket látva teljesen meglepődött és le volt nyűgözve. „...bizonyos napon reggeltől öszegyülekeznek, Krisztust imádják istenként, váltakozva énekelnek és megesküsznek, nem valami törvényszegésre, hanem, hogy nem lopnak, nem rabolnak, nem paráználkodnak, nem szegik meg a szavukat.” Az igaz keresztyének századokon keresztül fénylő csillagokként ragyogtak világszerte, mint a názáreti Jézus által megalapozott szeretet és igazság hiteles iránymutatói.

A történész, Philip Schaff arról a mindent felülmúló hatásról ír, amit Jézus személye okozott a világtörténelemben: „Ez a názáreti Jézus pénz és fegyverek nélkül több milló embert hódított meg, mint Nagy Sándor, Julius Caesar, Mohamed és Napóleon; tudomány nélkül több fényt árasztott, mint az összes filozófus és tudós együttvéve; szónoki képzettség nélkül úgy beszélt az életről, ahogy azt addig és azóta senki sem tette, és olyan hatást ért el vele, amelyről a szónok és a költő is csak álmodni mer; egyetlen sort sem vetett papírra, mégis több tollat késztetett mozgásra, és több prédikáció, szónoklat, beszélgetés, kutatási munka, művészi alkotás és dicsőítő dal témáját inspirálta, mint az egész ókori és jelenkori hadsereg együttesen.”

Keresztyének napjainkban

Krisztus hatalma nem ismer sem térbeli, sem időbeli határokat. Napjainkban is nagyon sok szkeptikus győződött meg Jézus Krisztus Isten voltáról csakúgy, mint ahogy az történt első századi társaik körében. Lew Wallace, a híres irodalmár például közismerten ateista volt. Két évig Európa és Amerika legnagyobb könyvtáraiban kutatott, hogy készülő könyvéhez olyan információkat gyűjtsön, amelyek végleg lerombolhatják a keresztyénséget. A második fejezet írása közben azonban, épp, amikor érvelését próbálta kifejteni, hirtelen térdein találta magát, amint Jézusért kiáltott: „Én Uram és én Istenem”.

Amikor vitathatatlan bizonyítékokkal szembesült, nem tudta tovább tagadni, hogy Jézus Krisztus Isten fia. Később, Lew Wallace megírta Ben Hur című könyvét, amely az egyik legkiválóbb angol regény Krisztus koráról.

Hasonlóképpen, C.S.Lewis, az oxfordi egyetem professzora, agnosztikusként éveken keresztül tagadta Krisztus istenségét. Ő is, miután intellektuális kíváncsiságból tanulmányozni kezdte Krisztus isteni mivoltával kapcsolatos megkérdőjelezhetetlen bizonyítékokat, elfogadta őt Urának és Megváltójának. Ezek után számos keresztyénséggel kapcsolatos könyvet írt, ezek közül talán a legnépszerűbbek a Keresztyén vagyok, ill. a Csűrcsavar levelei.

A múlt században is nagyon sok nő és férfi szánta arra életét, hogy a keresztyénség üzenetét terjessze. Osztályrészük sokszor az üldöztetés, megpróbáltatások sorozata és nem ritkán halál volt. Románia legszélesebb körben ismert keresztyén vezetője, Richard Wurmbrandt például 14 évet töltött börtönben, és számos esetben megkínozták, mert földalatti keresztyén mozgalmat működtetett a kommunista uralom alatt. Miután nemzetközi nyomás hatására szabadlábra helyezték, a kommunista rezsim embereitől kapott halálos fenyegetések továbbra sem szűntek meg. Wurmbrandtot azonban a megfélemlítésnek ezen eszközei sem tudták elhallgattatni. Továbbra is nyilvánosan hirdette Krisztus evangéliumát.

Koreában, az egyik keresztyén vezető, Dzsun Gon Kim szemtanúja volt annak, amint egy a falujabeli kommunista szimpatizáns lemészárolta a feleségét és az édesapját. Őt magát pedig eszméletlenre verték és ott hagyták haldokolva az út szélén. Túlélve az erőszakot, Istenhez fohászkodott, hogy segítsen neki szeretni ellenségei lelkét. Hatására 30 kommunista döntött Krisztus mellett, köztük az az ember is, aki felelős volt családtagjai haláláért.

Krisztus iránt érzett szeretetük nemcsak arra ösztönzi a keresztyéneket, hogy bátran nézzenek szembe az üldöztetéssel vagy a halállal, hanem arra is, hogy a földet olyan hellyé tegyék, ahol érdemes élni. Teréz anya kimagasló példája volt a Krisztus szolgálatáért való életnek. A szegények között végzett munkájáról ezt mondta: „A munkánk egyszerűen csupán Isten iránti szeretetünk kifejező eszköze.”

Teréz anyához hasonlóan sokan mások is a kitaszítottak és a nyomorgók szolgálatának szentelték életüket. Az Üdvhadsereg alapítói, William és Katherine Boot, úgy gondolták, hogy a szegényekért végzett szolgálat olyan, mintha azzal magát Krisztust szolgálnák.


Ezek a keresztyén nők és férfiak mindannyian megelégedést és örömöt találtak Jézus követésében és tanításában. Amikor Krisztussal találkoztak, életük teljesen megváltozott. Mindegyikük valamilyen pozitív hatást tett a világra. Felismerték, hogy az agnoszticizmus, az ateizmus és a szekuláris humanizmus nem tud valódi válaszokat adni, a keresztyénség üzenete pedig ma is érvényes.

Talán te is szívesen találkoznál az élő Istennel, és szeretnéd megtapasztalni átformáló erejét. Krisztus célja, hogy beléphessen a szívedbe, és új élettel ajándékozzon meg. Ha többet szeretnél megtudni arról, hogyan lehet Jézust személyesen megismerni, látogass el a Te fejezethez.