Kicsoda Jézus

 

 

1. rész

Jézus származása és küldetése.

Ebben a tanulmányban a következőket vizsgáljuk meg:

  • Hogyan illik bele Lukács evangéliuma a történelembe?
  • Jézus valóban az Isten Fia?”
  • Mit mondott Jézus a küldetésérő?

Az Újszövetség rövid könyvekből és levelekből áll. Magyar nyelvű Bibliáink a korai keresztyének írásainak fordításai. Szakértők állításai támasztják alá, hogy azok a szövegek, amelyeken a fordítások alapulnak hitelesek és, hogy a látszólagos ellentmondások viszonylag könnyedén megmagyarázhatók.


Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy a Biblia hiteles?

Az első keresztyének idejében, nagyon sokan írtak Jézus életéről. Jézus követői és közeli barátai is lejegyezték a legfontosabb eseményeket. Ezeket az evangéliumokat és leveleket gondosan másolva adták kézről kézre. Az évek során a régészek többezer Újszövetség részletre, illetve többször teljes másolatra bukkantak. Ezeket egymással összehasonlítva nagyon közel kerülhetünk az eredeti tartalomhoz, amit Újszövetség írói ténylegesen papírra vetettek. Néhány ilyen másolat kevesebb, mint 100 évvel az adott evangélium vagy levél eredeti példányának írása után keletkezett.

A Biblia hitelességét bizonyítandó, vizsgáljunk meg összehasonlításképpen más iratokat is, amelyek az Újtestamentum írása körüli időkből származnak. Például Julius Caesar, A gall háború című műve körülbelül Krisztus születése előtt 50 évvel keletkezett. Az eredeti példány nincs meg, de kilenc vagy tíz másolata létezik a műnek. Ezek közül a legkorábbit 900 évvel az eredeti után „írták”. Ez a nagy időbeli különbség teljesen megszokott az ősi iratoknál.

Amikor azonban a Bibliához kapcsolódó történelmi bizonyítékokat vizsgáljuk, akkor több ezer újszövetségi kézirat áll rendelkezésünkre. Emiatt jó okunk van azt hinni, hogy majdnem pontos képet kaphatunk mindarról amit Lukács, Pál vagy a többiek írtak.


Lukács evangéliuma

Ennek az evangéliumnak a szerzője, Lukács másik könyvet is írt az Újszövetségen belül, méghozzá az Apostolok Cselekedetét. Ő volt az egyetlen az Újszövetség szerzői közül, aki nem zsidó volt. Egymástól független bizonyítékok támasztják alá, hogy – bár foglalkozása szerint orvos volt –, gondos és hiteles történészként minden adatot és eseményt megvizsgált, mielőtt leírta volna.

Lukács evangéliuma: megtörtént események vagy kitalált történetek gyűjteménye?

Read Olvasd el: Lukács 1,1-4.

  • Honnan szerezte be Lukács az információkat? (1:2)
  • Hogyan írta? (1:3)
  • Miért gondolod, hogy Lukács írta a bevezetőt?

Honnan származik Jézus?

Lukács részletesen leírja Jézus különleges származását. A következő részben Jézus születésének megjövendöléséről olvashatsz.

Olvasd el: Lukács 1,26-38

  • A jövendölés szerint mit tartogat a jövő Mária gyermeke számára? (1,32-33
  • Hogy történik Jézus fogantatása? (1:35-37)
  • Jézust Isten fiának mondták. Mit állítanak ezek az igeversek Jézus „kettős” származásáról?
     

Jézus megmagyarázza küldetését

Jézus Palesztina déli részén, a júdeai Betlehemben született. Egy kisvárosban nőtt fel, amit Názáretnek hívtak, és Palesztina északi részén Galileában található. Jézus foglalkozása szerint ács volt, de 30 éves korára vallási tanító vált belőle, városról városra járt és tanította az embereket.

A Lukács 4,14-22-ben arról olvashatunk, mi történt, amikor Jézus elkezdett tanítani. A zsinagógába ment, ami az istentisztelet helye volt. Habár nagy valószínűséggel nem részesült több vallási oktatásban, mint a korabeli zsidó férfiak többsége, az emberek mégis őt akarták hallgatni. A názáreti zsinagógában arra kérték, hogy tanítsa őket.

Olvasd el Lukács 4,14-22

  • Milyen embereknek jött Jézus segíteni? (4:18)
    Mit gondolsz, mit jelent ez?
  • Mit jött hirdetni? (4:19)
    Mit jelent ez?
  • Szerinted hogyan értelmezték az emberek a zsinagógában a 21. verset?
     

GONDOLKOZZ RÓLA

Jézus azért jött, hogy segítsen a „szegényeknek”, a „foglyoknak” és a „megínzottaknak”. Milyen értelemben szegények, foglyok vagy megkínzottak az emberek ma?

| 1. | 2. | 3. | 4. | 5. |