Kicsoda Jézus

 

T E

Miben érint mindez téged?

 

Vajon lehet-e személyes kapcsolatunk Jézus Krisztussal ma is?

Jézust ma is érdekli a sorsunk? Mit jelent személyes kapcsolatban lenni Krisztussal, és milyen módon befolyásolja ez életünket? Hogyan kötelezheti el magát valaki Jézus mellett?

Mivel Jézus feltámadt, igazi követői nem csupán egy halott vallásalapító erkölcsi szabályait tartják be

Valójában követő személyes kapcsolatban vannak vele. Jézus Krisztus ma is él, és hűségesen megáldja és gazdagítja azok életét, akik bíznak benne, és engedelmeskednek neki. Jézus Krisztus személyét évszázadokon keresztül sokan elismerték, köztük olyanok is, akik nagy hatással voltak a világra. Blaise Pascal, a francia fizikus és filozófus, ezt írja az ember Jézus utáni vágyáról: „Minden ember szívében van egy Isten-alakú vákuum, amelyet csak Isten tud betölteni Fián, Jézus Krisztuson keresztül.”

SZERETNÉD JÉZUS KRISZTUST SZEMÉLYESEN MEGISMERNI?

Ez lehetséges! Isten, mély szeretetéből fakadóan mindent előre elrendezett. Jézus Krisztus halála és feltámadása miatt személyesen is kapcsolatba léphesz vele. Jézus lehetővé tette, hogy az ember és az Isten közötti távolság megszűnjön. A következő négy tény segítségével felfedezheted, hogyan lehet Jézust személyesen megismerni és az általa megígért bővölködő élet áldásaiban részesülni.

1. TÉNY

Isten szeret téged, és csodálatos terve van az életeddel.

János 3,16: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

János 17,3: „Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.”

Mi lehet az oka annak, hogy a legtöbb ember mégsem ilyen életet él?

2. TÉNY

Az ember bűnös és elszakadt Istentől. Ezért nem ismerheti és nem is tapasztalhatja meg Isten szeretetét és életére vonatkozó tervét.

Róma 3,23: „Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.”

Romans 6,23: „Mert a bűn zsoldja a halál.” (Istentől való lelki elszakadás.)

Az ember elszakadt Istentől.

Róma 8,6-8: „A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni. Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.”

Az embert egy nagy szakadék választja el Istentől. Az ember állandóan próbálkozik azzal, hogy elérje Istent és a teljes életet – mindezt saját erejéből, pl. erkölcsös élettel, filozófiával vagy vallással teszi. Sikeretelensége vitathatatlan.

A harmadik tény magyaráza meg e szakadék áthidalásának egyetlen módját...

 



3. TÉNY

Jézus Krisztus Isten EGYETLEN megoldása az ember bűnére. Általa ismerheted és tapasztalhatod meg Isten szeretetét és életedre vonatkozó tervét.

Róma 5,8: „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.”

1 Korintus 15,3-6: „Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint –feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak (Péternek), majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre.”

János 14,6: „Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.”

Isten már áthidalta azt a szakadékot, amely minket elválaszt Tőle: elküldte Jézus Krisztust, aki helyettünk halt meg a kerszten, hogy megfizesse a bűneinkért járó büntetést.

Azonban nem elég erről pusztán csak tudni...

4. TÉNY

Személyesen EL KELL FOGADNUNK Jézus Krisztust megváltónknak és Urunknak, akkor ismerhetjük és tapasztalhatjuk meg Isten szeretetét és életünkre vonatkozó tervét.

János 1,12: „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek, mindazokat, akik hisznek az ő nevében.”

Efézus 2:8-9 „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.”

Krisztust elfogadni azt jelenti, hogy önmagunktól Istenhez fordulunk, és bízunk abban, hogy Krisztus az életünkbe költözik (megbocsátja bűneinket, és olyanokká tesz, amilyen akarja, hogy legyünk). Nem elég csak értelmileg egyetérteni azzal, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, és hogy meghalt bűneinkért. Nem elég érzelmi élményünk sem. Jézus Krisztust hit által fogadjuk el, az akaratunk döntésével.

Krisztus mondja: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz...” (Jelenések 3,20.)

Talán Krisztus épp a te szíved ajtaján kopogtat.

Isten ismer téged, és nem a szavakat, hanem a szándékot értékeli. Itt egy javasolt imádság:

Úr Jézus, szükségem van Rád. Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten. Kinyitom az életem ajtaját és elfogadlak Téged, mint Megváltómat és Uramat. Köszönöm, hogy megbocsátottad bűneimet, és örök életet adtál nekem. Foglald el az életem trónját, és formálj olyanná, amilyen akarod, hogy legyek.”

Kifejezi ez az imádság azt, amit szeretnél? Ha igen, akkor mondd el most, és Krisztus be fog jönni az életedbe, ahogy megígérte.

Zsidók 13,5: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.”

Az Isten mellett való döntés a legfontosabb, amit az életedben valaha hozhatsz. Ha éppen most hívtad be Jézus Krisztust az életedbe, látogass el a Vélemény oldalra és mondd el nekünk!