Kicsoda Jézus

VIZSGÁLD MEG!

3. rész

Jézus: alapelvek és példázatok tanítója.

Iaz előbbi tanulmányban Jézust, mint gyógyítót vizsgáltuk meg. Az emberek, azonban nemcsak azért mentek hozzá, hogy meggyógyuljanak, hanem azért is, hogy tanítsa őket. Rendszerint nagy tömeg gyűlt össze szerte az országból, hogy beszédeit meghallgassa. Ő pedig tanított nekik Isten királyságáról, az imádságról, a bölcs és a hiábavaló életről, szeretetről és megbocsátásról, valamint saját magáról is.

Nem mindenkinek tetszett az, amit Jézus tanított. Őszintén és szókimondó módon reagált a képmutató vallási vezetők támadásaira. Ellenségei fondorlatos kérdéseikkel akarták sarokba szorítani, de mindig bölcsen meg tudott felelni nekik. Amikor a vallási vezetők meg akarták ölni Jézust, nem tudtak ellene semmit felhozni, a tömeg pedig az ő tanítását akarta hallani, „az egész nép – hallgatva őt – rajongott érte” (Lukács 19,48). Ebben a tanulmányban Jézusnak két legismertebb példázatát (történetek, amelyek bibliai igazságot tanítanak) fogjuk megvizsgálni.

A. Az irgalmas samaritánus

  • Szerinted melyek a legfontosabb dolgok az életben
     

Sokan mentek Jézushoz fontos kérdéseikkel. Az egyik ilyen embernek kételyei voltak afelől, hogy mi történik majd vele a halála után. Azt kérdezte Jézustól, mit tegyen, hogy „elnyerje az örök életet”. Jézus azt akarta, hogy ez az ember a kérdésére a választ a Szentírásból kapja meg (Lukács 10,27).

Olvasd el: Lukács 10,25-28

  • Mit mondott ez az ember, szerinte mi a két legfontosabb dolog az életben? (10,27)
  • Mi a véleményed erről?
     

Ezután Jézusnak a következő kérdést tette fel: „Ki az én felebarátom?” Jézus válaszul elmondta neki az irgalmas samaritánus történetét.

Olvasd el: Lukács 10,29-37

  • Mit tettek a pap és a lévita rosszul? (10,31; 10,32)
  • Figyelmen kívül hagyták-e a „ne okozzatok kárt senkinek” szabályt?
  • Megszegték-e a törvényt?
  • Vallási és kulturális neveltetésükből fakadóan a zsidók lenézték a samaritánusokat (pogányok). Hogyan mutatta ki szeretetét a samaritánus ebben a példázatban?
  • Mit válaszolnál a „Ki az én felebarátom?” kérdésre?
     

Jézus irgalmas samaritánusként tekint ránk. Látja a szükségeinket és bukásainkat és ahelyett, hogy közönyösen elhaladna mellettünk, segítségét nyújtja felénk.

B. A tékozló fiú

Ez a látszólag egyszerű történet, a világirodalom egyik legnagyobbika. Olyan problémát vet fel, amivel gyakorta kell szembesülnünk és egyúttal szemlélteti az ember Istenhez való viszonyát.

Olvasd el: Lukács 15,11-32

  • Szerinted mit gondolhatott magában a fiatalabb fiú, amikor elhagyta otthonát? (15,12; 15,13)
  • Hová ment? (15,13)
  • Mit érezhetett az apa, amikor a fia elment?
  • Egy darabig úgy tűnt, jól mennek a dolgok. Mi történt, amikor a helyzet rosszra fordult? (15,14-16)
  • A fiú megváltoztatta a véleményét. Miért? (15,17)
  • Hogyan mutatta meg, hogy megváltozott a véleménye? (15:18-20)
  • Mi volt erre az apa reakciója? (15,20; 15,22; 15,24)
  • Milyen formában szemlélteti ez a történet az Istenhez fűződő kapcsolatot?

Ez a történet azt mutatja be, hogy Isten önző magatartásunk ellenére is felkínálja szeretetét. Ezen felül pedig azt is kifejezi, hogy bármilyen messze is távolodtunk el Istentől, van mód visszatérni hozzá.

GONDOLKOZZ RÓLA

A fiú melyik magatartásával tudsz inkább azonosulni: azzal, amikor elhagyta otthonát vagy inkább azzal, amikor úgy döntött, hogy visszatér?

Elhiszed, hogy Isten ugyanúgy elfogad téged, mint ahogy az apa elfogadta a fiát?

Talán egy olyan pontjára érkeztél az életednek, amikor felismered, hogy Istenre van szükséged és vissza akarsz térni Hozzá. Ha imádkozni szeretnél, akkor akár ezt az imát is elmondhatod Istennek:

Drága Mennyei Atya! Beismerem, hogy messzire távolodtam tőled és vétkeztem ellened. Nem szerettelek úgy sem téged, sem másokat, ahogy azt kellett volna. Felismertem, hogy a bűneim miatt halált érdemelnék, és a pokolra kellene kerülnöm. Szeretnék visszatérni Hozzád most, úgy amint a tékozló fiú visszatért az apához. Kérlek, bocsásd meg nekem az összes bűnömet. Lépj be az életembe, és segíts hogy olyanná formálódjak, amilyen Te szeretnéd, hogy legyek és hogy az örökkévalóságot veled tölthessem el, Istenem a mennyben. Ámen.

Ha éppen most hívtad be Jézus Krisztust az életedbe kattints ide.

| 1. | 2. | 3. | 4. | 5. |